#BKV Holding

Újabb utcákat neveznek át Tarlósék
 

Újabb utcákat neveznek át Tarlósék

A taxirendelet módosításáról, fővárosi cégek tavalyi beszámolóiról tárgyal mai rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A közgyűlés napirendjén szerepel 12 közterület elnevezése, illetve nevének megváltoztatása is.

MTI MTI

Újabb mutyigyanús sóbiznisz az FKF-nél?
 

Újabb mutyigyanús sóbiznisz az FKF-nél?

Feleslegesen építene a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. új sótárolót a hvg.hu forrásai szerint. A mintegy 670 millió forintos kiadás azért lehet felesleges, mert a cégnél már így is van éppen elég tároló. A só szállítására szerződött cég ráadásul nagyobb arányban vesz igénybe alvállalkozókat, mint azt jelezte a tender során, így megsérthette a Közbeszerzési törvényt.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta